A megállapodásnak megfelelően területi bontásban minden területi szervezet elnökéhez január 6-án a listát megküldjük azzal, hogy az adott megyében elérhető oltóközpontok vezetőivel egyeztessenek a jelentkezettek számára lehetséges vakcináció beadásának helyéről, időpontjáról és annak meghirdetéséről.
Amennyiben az adott kamarai szervezet területi illetékességén belül az oltóközpont továbbra is a Kamara koordinációját kéri, ott az eddig nem jelentkezettek igényeljék a Kamara közreműködését, ahol pedig a közvetlen jelentkezést kéri az oltóközpont, kérjük kollégáinkat, hogy ehhez igazodjanak.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az előregisztráció lehetőségével éltek és egyben kérjük valamennyi gyógyszertári munkatársunkat, hogy éljenek a védőoltás nyújtotta lehetőséggel, hogy a gyógyszertárak tevékenysége minél hamarabb normalizálódhasson.
Budapest, 2021. január 5.
Dr. Hankó Zoltán
elnök, MGYK