Tisztelt Tagtársaink!
- az utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet szerint, a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő ……illeti meg a személyszállítási utazási kedvezmény.
A veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet 1.§-ában meghivatkozott 1997. évi CLIV. törvény 3. § d) pontja szerint:
" d) egészségügyi dolgozó: az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy;"
Ha az egészségügyi dolgozók ezeknek a feltételeknek, a jogszabályban foglaltaknak megfelelnek, a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködnek, részükre adható ki az igazolás.
Az igazolás:
- az egészségügyi dolgozóknak – a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmány mellett – akormányrendeletbentalálható igazolást kell bemutatniuk, amelyet az munkahelyedül szolgáló egészségügyi intézmény állít ki.
Kérjük, kísérjék figyelemmel az akutális Koronavírussal kapcsolatos hivatalos tájékoztatókat. Az itt felsorolt információk tájékoztató jellegűek.